Az egyes egyszer használatos műanyagok forgalomba hozatalának betiltásáról szóló törvény hatályba lépésével jogosan merülhet fel a kérdés mind fogyasztói, mind pedig vállalati oldalon, hogy ezen betiltott anyagok helyettesítésére a továbbiakban milyen alternatívák állnak majd rendelkezésünkre. Mivel fogjuk például a továbbiakban szürcsölni a nyári melegben a limonádét és egyáltalán miből, ha elvitelre szeretnénk kérni? Miben fogják ezentúl kiszállítani a futárok a házhoz rendelt ételt, a nadrágzsebükben?
Forrás: Shutterstock
Természetesen a helyzet nem ennyire drasztikus, hiszen nem minden egyszer használatos műanyag betiltásáról rendelkezik a törvény, azonban mégis érdekes lehet megvizsgálni, hogy a szabályozások szigorodására milyen válaszok születtek a műnyagipar egyes szereplői részéről. Az egyik széles körben elterjedt válasz a tiltásokra az úgynevezett "bioműanyagokra" való áttérés, hiszen a műanyagok lebomló változataként tökéletes választásnak tűnnek. Gondoljunk csak bele, itt van egy anyag ami a műanyag összes pozitív tulajdonságával rendelkezik (könnyű, strapabíró, jó szigetelő), úgy hogy mindemellett a műanyagok egyik rossz tulajdonsága sem igaz rá (nem kőolajból készül, nem marad örökké a természetben, nem bomlik mikroműanyagokra és nem szennyezi különböző kemikáliákkal az emberi szervezetet). Nem mesébe illő befejezése ez a műanyagok több mint egy évszázados élettörténetének?
Először is le kell szögezni, hogy "bioműanyagok" megnevezés alatt egyszerre rengeteg féle anyagot érthetünk, ide sorolhatók például azon műanyagok, melyek kőolajszármazékokból állíthatók elő, de biodegradálhatóak bizonyos eljárások révén, azon anyagok, melyek bioalapúak de nem tudnak lebomlani és persze azok az anyagok is, melyek egyszerre bioalapúak és biodegredálhatóak (természetben vagy ipari komposztálás során). A legkörnyezetbarátabb alternatívának a legutóbbi csoport tűnhet, ide sorolható például a politejsav (PLA) és a polihidroxi-alkanoátok (PHA-k).
Ha ennek a két anyagnak az életciklusát vizsgáljuk, akkor valóban tapasztalhatunk rendkívül pozitív különbségeket a hagyományos műanyagokhoz képest. Ezen anyagok előállítása során leginkább csak megújuló energiaforrások kerülnek felhasználásra, hiszen alapanyagaik között különböző növények (mint például kukorica, cukornád és burgonya) szerepelnek és ezek termesztéséhez elsősorban vízre valamint napenergiára van szükség (fosszilis energiahordozók is felhasználásra kerülnek természetesen a különböző járművek és gépek működtetése során). Szintén pozitívum, hogy a bioműanyagok ezen csoportja tökéletesen hasznosítható csomagolóanyagként, ideális választás például jó minőségű egyszer használatos zacskók, poharak, ételtartók gyártásához. Ráadásul többségük előállítható a hagyományos műanyagok számára kialakított extrúziós és fröccsöntési eljárásokkal. Mivel a PLA és a PHA-k is biodegradálhatóak, ezért életciklusuk végén elméletileg nem okoznak jelentős környezetterhelést, szennyezés helyett ipari komposztálásuk vagy természetben való lebomlásuk révén a természetes körforgás részei válnak.
Az imént felsorolt pozitívumokat érdemes azonban fenntartásokkal kezelni, hiszen ezek a kevésbé kikövezett utak sokszor tartogathatnak meglepetéseket, jelen esetben komolyabb környezetvédelmi és társadalmi problémákat. Elsősorban etikai jellegű kérdéseket vet fel az egyes élelmiszeripari alapanyagok termékgyártásra való felhasználása, hiszen például a szintén ilyen alapanyagokból készülő bioüzemanyag az amerikai üzemanyagigény csupán 12%-át tudná fedezni abban az esetben, ha az Egyesült Államokban minden kukoricaföldet bioüzemanyag alapanyagogellátóvá tennének (Gyulai, 2007). Ez is jól szemlélteti, hogy milyen komoly erőforrásoktól fosztaná meg nem csak a bioüzemanyag, de a bioműanyag előállítása is globális szinten az élelmiszeripart. A bioműanyagokkal szemben felróható legnagyobb probléma azonban leginkább éppen azon tulajdonságuk, mely miatt felkarolták őket, tehát a biodegradálhatóságuk. Fontos ugyanis különbséget tenni az ipari komposztálás és a természetben vagy házi komposztálás útján történő biodegradáció között. Előbbi azt jelenti, hogy a műanyagot szelektíven kell gyűjteni, hiszen csak ipari eljárások segítségével lehet garantálni lebomlásukat. Itt fontos megjegyezni azonban, hogy bármennyire is logikusnak tűnhet, nem lehetéges a hagyományos műanyagokkal megegyező hulladékgyűjtőbe helyezni őket, hiszen az anyagok különbözősége révén csak szennyeznék egymást az újrahasznosítás vagy biodegradáció során. A bioműanyagok saját hulladékgyűjtési infrastruktúrája azonban hazánkban még nem épült ki, tovább bonyolítva ezzel a problémát. Mivel a bioműanyagokra vonatkozóan még nem létezik egy általánosan elfogadott, széleskörben alkalmazott, egyszerű és világos jelölésrendszer sem, ezért a fogyasztók információk hiányában könnyen hozhatnak környezetvédelmi szempontból nem megfelelő döntést, mellyel végső soron a műanyagok jelentette környezetszennyezéshez járulnak hozzá.
Forrás: Unsplash
A fentebb leírtak alapján többnyire tehát az állapítható meg, hogy a bioműanyagok a műanyagok jelentette problémákra legfeljebb egy részleges megoldást nyújthatnak, de ezt is csupán akkor, ha a fogyasztók számára minden lehetőség adva lesz, hogy megfelelő mennyiségű és minőségű információval rendelkezzenek a műanyagok ezen fajtájának szelektív hulladékgyűjtéséről. Fontos továbbá, hogy ez a hulladékgyűjtési infrastruktúra kiépítésre is kerüljön és a lehető leghatékonyabban működjön. Számtalan olyan csomagolási alternatíva létezik azonban, mely sokkal hatékonyabb megoldást jelenthet a műanyagválságra, mint a bioműanyagok.
