A tavalyi sikeres aludoboz visszagyűjtő aktivitás után idén egy még látványosabb szemléletformáló aktivitással készült a HELLo ALU program a fesztiválszezonra, a résztvevők a visszagyűjtött aludobozokból egy képet raktak ki.
Így készült a dobozgraffiti-fal
A dobozgraffiti-fal egy olyan pixelekből áll kép, aminek a képpontjait aludobozok alkotják. Az installáció az EFOTT fesztiválon debütált július 12-én, ahol a fesztiválozók mintegy 2.700 dobozt gyűjtettek vissza. A fal másodszorra a debreceni Campus fesztiválon került felépítésére, ahol július 19. és 23. között több mint 2.500 aludobozt adtak le a résztvevők, amiket a HELL standnál maguk is megfesthettek és színnek megfelelően a falba tehettek, így kezdett el aludobozról aludobozra kirajzolódni a kép. Az 5 méter széles és 2 méter magas látványos installáció megalkotása csak közösen jöhetett létre, mint ahogy a fenntarthatóság adta kihívásokat is közösen tudjuk csak megoldani.
A visszagyűjtött aludobozokkal a résztvevők nem csak a dobozgraffiti fal megalkotásában vettek részt, hanem közben segítettek az aludobozok körforgásban tartásában is. Az alumínium teljes minőségmegőrzés mellett végtelenszer újrahasznosítható, ezért fontos, hogy szelektív gyűjtéssel körforgásban tartsuk. Az eseményen visszagyűjtésre került aludobozok szintén újrahasznosításra kerülnek.
![]() |
![]() |
Aludoboz festés (Campus, EFOTT)
![]() |
![]() |
Így készült a dobozgraffiti-fal (Campus, EFOTT)